Önszeretet - találkozás önmagunkkal

Sokszor azt hisszük, hogy az önszeretet egy olyan állapot, amit majd elérünk, ha már jobbak leszünk, nyugodtabbak, ha végre "készen állunk" rá. Mintha lenne egy pont a jövőben, ahol már rendben leszünk, és csak akkor válhatunk igazán elfogadóvá önmagunkkal.

Az önszeretet nem egy cél, sokkal inkább egy kapcsolat. Egy folyamatos, élő kapcsolat azzal, akik éppen most vagyunk - minden gondolattal, minden érzéssel, minden cselekedettel, minden bizonytalansággal együtt.

És talán az az egyik legnehezebb feladat, hogy nem távolodunk el önmagunktól akkor, amikor kényelmetlen, amikor "fáj". Hogy nem fordulunk el attól, amit érzünk. Hogy nem azonnal elnyomjuk, hanem észrevesszük mi történik bennünk, és csak megfigyeljük, majd megértjük. Amikor megértünk valamit, akkor eltudjuk kezdeni formálni.

Ha egy pillanatra lelassítotok, és őszintén ránéztek arra, hogyan vagytok jelen saját magatokkal, talán észrevesztek valamit. Milyen a belső hangotok? Inkább gyengéd, vagy inkább szigorú? Támogató, vagy folyamatosan követelő? Egyetértő vagy elégedtelen?

Sokszor nem is a világ dolgai, a külső körülmények azok, amik a legnagyobb feszültséget okozzák bennünk, hanem az, ahogyan önmagunkkal bánunk. Az a belső hang, ami kritizál, hajt, és sosem igazán elégedett. Ez a hang gyakran nem véletlenül ilyen – korábbi tapasztalatokból, elvárásokból, tanult mintákból épül fel. Mégis, hosszú távon eltávolíthat bennünket attól, hogy biztonságban érezzük magunkat saját magunkkal.

Fontos, hogy nem ellenségei vagyunk önmagunknak, hanem az "otthonunk"!

Az önszeretet sokszor egy döntés arról, hogy nem hagyjuk magunkat magunkra. Hogy észrevesszük, amikor elfáradtunk, hogy megállunk, amikor túl sok, és hogy elkezdünk egy kicsit másképp beszélni magunkhoz. Ahogyan önmagunkhoz szólunk, az formálja azt is, hogyan éljük meg a mindennapokat, a világot. 

Az, hogy felelősek vagyunk azért, ahogyan élünk, az nem azt jelenti, hogy hibásak vagyunk bármiben. Sokkal inkább azt, hogy van ráhatásunk arra, hogyan reagálunk, hogyan gondolkodunk, és hogyan kapcsolódunk önmagunkhoz. Ez egy újabb lehetőség! Amennyiben van ráhatásunk a saját működésünkre, akkor apránként formálni is tudjuk. 

Mindent egyszerre nem tudunk megváltoztatni, de ha adunk magunknak egy pillanatnyi figyelmet, egy kis kedvességet, már az is hatalmas dolog és lépés egy boldogabb élet felé.

Például, ha esetleg eddig kemények voltatok magatokkal, lehet most egy kicsit lágyabbnak lenni. Ha elzárkóztatok dolgoktól, emberektől, akkor lehet most egy kicsit nyitni feléjük.

Tegyétek le azokat a mintákat, működésmódokat, amelyek eltávolítanak önmagatoktól! Szeressétek azokat a részeket, amelyeket elutasítottatok! Szeressétek azokat a sebeket, amelyeket elrejtettetek! Szeressétek azokat a területeket magatokban, amelyeket elítéltetek!

Engedjétek meg magatoknak, hogy egy kicsit közelebb kerüljetek ahhoz, akik valójában vagytok! 

Szeretettel, Zsuzsi